Dr. Csiszár Róbert:
Részből az egész - A kapcsolat helye - Sunorange Home
Ahhoz, hogy a kelet - nyugati párbeszéd folyamatát és szükségességét megértsük - akár filozófiáról, akár társadalomtudományokról, akár pszichológiáról legyen is szó - nézzünk egy olyan területet mely nem elvont, nem gondolkodásmód függő és mindenkit érinthet. Ez az orvoslás területe és a betegségek gyógyításának útjai.
Akadémiai vagy nyugati orvoslás
Egy hivatalos meghatározás; Az akadémiai vagy nyugati orvoslás alatt a diagnosztikai és terápiás eljárásokat, valamint ezek alapját képező patogenezisre vonatkozó értelmezési modelleket értjük, amelyeket az orvosok egyetemi képzésük alatt megismernek és elsajátítanak.
Akadémiai orvostudomány alatt a teljes orvostudomány azon részét értjük, amely Descartes, Newton és Virchow tradícióján fejlődött és a lineáris ok - okozati szemléletmód az alapja. A hálózatot alkotó biológiai rendszerek gondolatát, vagyis a beteg és a betegségek holisztikus megközelítését nem vallja magáénak. A mai orvostudományban a természettudományos paradigma uralkodik, paradigma alatt a gondolkodásmód kereteit, eljárásait és munkamódszerét érjük.
A Virchow - féle sejtpatológia alapelve szerint, a szervezet működési egysége a sejt, a betegségek pedig a sejt károsodásának, működési zavarának következményei. A gyógyítás útja a sejt egységének, annak biokémiai folyamatainak helyreállítása. Ebben a rendszerben a beteg személyisége, külső és belső körülményei, életminősége, szociális és pszichés viszonylatai, energetikai folyamatai nem szerepelnek, illetve másodlagos tényezők.
A hálózatos biológiai rendszerek modellje - ennek tipíkus képviselői a keleti gondolkodásmód talaján kialakult kínai-, indiai-, tibeti orvoslás - ezzel szemben változó egyensúlyi állapotot, alulműködéseket és túlműködéseket, energetikailag nyílt rendszert ismer el. A virchowi analizáló gondolkodásmóddal szemben a közeli és távoli információkat befogadó és feldolgozó szervezetet vizsgál. Betegség megközelítésének alapja a szintetizáló gondolkodásmód és a szervezet elektromágneses vagy egyéb még műszeresen nem kódolható jeleinek értékelése.
Paradigmaváltás a természettudományokban
A fizikában és a hozzá kapcsolódó tudományágakban a sokáig érvényesnek tartott newtoni - descartes-i paradigmát az ún. kvantummechanikai világkép paradigmája váltotta fel. A világ szemlélete, beleértve a makro- és mikrokozmoszt, sokkal komplexebbé vált. A hagyományos fizikával elméletileg sem lehetett leírni egyes folyamatokat (pl. a Heisenberg-féle határozatlansági elv kimondja, hogy egy elektron sebessége és helye sem biztos, a Brogli-féle valószínűségi hullámok az anyag meghatározottságát kérdőjelezik meg, ha nagy számú molekulát vizsgálunk, csak az egész halmaz állapotát, például hőmérsékletét, tudjuk meghatározni, az egyes molekulát, annak sebességét, anyag vagy hullám természetét lehetetlen biztosan megállapítani).
A nyugati orvostudomány nem vette tudomásul a természettudományokban az utóbbi 50 évben lezajlott gondolkodásmód váltást. Az orvostudományi kutatások túlnyomó része ma is lineáris biokémiai rendszer, melyeknek az alapjait még a XIX. században rakták le. A "modern" orvosi kutató módszerek a komplex rendszerek vizsgálatára nem alkalmasak.
Az egészségügy permanens válsága ugyanúgy napi politikai probléma Németországban, Angliában, az USA-ban, mint nálunk.
Az emberek tudni szeretnék, és tudni akarják, hogy mi, miért történi velük, és az orvosi terápiában miként vehetnek részt. A terápiás lehetőségekben pedig a betegek sokszor tájékozottabbak, mint a kezelőorvosuk. Ezeknek a jelenségeknek az oka, az orvoslás évszázados hagyományaiban keresendő. A hivatalos orvoslás soha nem volt kitéve forradalmi változásoknak. Ha a korábbi évszázadokban valamilyen nagy felfedezés történt, ez csak 30-50 év múlva került be az orvosi gondolkodásba és a napi praxisba. A folyamat szinte minden esetben ugyanaz volt; az új utakat mutató kigúnyolása, ellehetetlenítése, hosszabb-rövidebb szünet, majd az elmélet bekerülése az egyetemi oktatásba, alkalmazása a gyakorlatban. Számtalan példát lehetne mondani Semmelweis-től, Reinhold Voll-ig. Ami manapság világszerte zajlik az új, nemcsak nekünk, hanem a hivatalos orvoslásnak is. Az új dolgok nem egy körülhatárolt területet érintenek, hanem szinte mindent és minden irányból, de legfőképpen keletről.
A keleti gyógyászatot és annak eredményeit, legfőképpen a krónikus betegségek kezelésében, nem lehet félválról venni. Ami több milliárd ember esetén működik azon célszerű elgondolkodni.
A nyugat orvostudományban mind nagyobbak a kutatási ráfordítások és terápiás erőfeszítések az olyan komplex betegségek gyógyítására, mint a rák vagy a reumás kórképek, de a tényleges hatásfokuk egyre kisebb. Ez a sikertelenség faragta le a betegek, majd egyre inkább az orvosok bizalmát az nyugati-akadémiai orvoslás mindentudásában.
A paradigmaváltás az orvostudományban már folyik. Az utóbbi években holisztikus terápiás eljárások jelentek meg a hivatalos orvoslásban is (pszichoszomatika, keleti gyógyászat, növénygyógyászat stb.). Egy körkérdés alapján a nyugateurópai orvosok 80 %-a természetes eljárásokat is alkalmaz, Az elismerés teljességének hiánya többek között arra is visszavezethető, hogy néhány természetes eljárás hatásosságát még nem sikerült tudományosan igazolni. Például az akupunktúra vagy a fitoterápia esetén viszonylag egyszerű volt a kísérleti tudományos terv összeállítása, melyek révén szigorú természettudományos kritériumok szerint bizonyítható a hatásosság. (Más kérdés, hogy az évezredes tapasztalatokon alapuló akupunktúra hatásosságát, a keleti orvosok szerint szükségtelen vizsgálni, ugyanakkor nem véletlen, hogy német orvosok bizonyították a működési mechanizmusát.) De olyan gyógyeljárások, amelyek erősen individualizált kezeléseket alkalmaznak - pl. a homeopátia - egészen újszerű kutatási módszertant igényelnek.
A kérdés, hogy vajon a nyugati orvoslás, vagy a keleti gyógyászat a jobb, ebben a formában nem tehető fel. A kérdés az, hogy melyik betegség és melyik páciens mikor igényli a nyugati orvoslás, és mikor a holisztikus szemléletű orvos beavatkozását. Az is ésszerűen hangzik, hogy amikor az egyik alkalmasabb, akkor tegye meg a szükséges lépéseket, de legyen tekintettel a másikra is. Hiszen a cél egy, a beteg ember meggyógyítása.
A keleti orvoslás és a hagyományos orvoslás módszereinek kapcsolata
A keleti orvoslás diagnosztikai rendszerei a páciens funkcionális állapotának a felmérését szolgálják, így nem helyettesítik a nyugati medicina szokásos kémiai, fizikai és fizikális vizsgáló módszereit.
Természetesen a keleti gyógymódok állapotfelméréseit is a páciens fizikális vizsgálatainak szokásos rendszerében kell kezdeni (megtekintés, meghallgatás, tapintás, érzékszervi vizsgálatok), mely a továbbiakban egyéb vizsgáló módszerekkel egészülhet ki (pl. laboratóriumi, illetve műszeres vagy képalkotó eljárások: ultrahang, CT, MRI, stb.). A páciens vizsgálatai sorában lényeges szerepet kap az anamnézis, vagyis az állapotfelmérés, a kórtörténet. A keleti orvoslás ebben különbözik a hagyományos nyugati orvoslástól; nagy önálló gondolkodási rendszereiben, melyek nagy része keleti eredetű (hagyományos kínai orvoslás, ájurvéda, tibeti orvoslás, homeopátia, antropozófus orvoslás stb.) részletesebb és szerteágazóbb, így természetesen időigényesebb az anamnézis - a páciens megelégedésére. Sokszor ez az oka a betegek természetgyógyászhoz, vagy a keleti gyógyászatban jártas orvoshoz való fordulásának. A fokozott időráfordítást, fokozott odafigyelésként éli meg a vizsgált személy.
Célszerű lenne a két orvoslás követelményrendszerének szintézise a diagnózis felállításakor. Az összevont vizsgálati leletek, információk és azok analízise pedig a terápiás terv, majd a terápia alapját képeznék.
Az egészségügyi költségek növekvő emelkedése mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az emberi szervezet öngyógyító tevékenységét elősegítő, a prevencióra fokozottan súlyt helyező törekvések. Ezeknek lényeges részét képezik a keleti gyógyászatban alkalmazott technikák, pl; jóga, csi-kung, tai csi, makrobiotikus táplálkozás, keleti gyógyászat, keleti masszázsmódszerek, gyógynövény és illat terápiák, kristálygyógyászat, a térrendezés művészete, a meditáció, stb. Ezek költségkímélő módon visszahelyezik a beteg kezébe saját egészségi kontrollját, az egészséges életmódra neveléssel, a megelőzéssel, a gyógyulási folyamat ellenőrzésével. És akkor még, a szükségképpen ezzel járó pozitív lelki hatásokról nem beszéltünk.
WHO állásfoglalása 1996-ban: a XXI. század az integratív (= hagyományos és komplementer gyógymódok együttes alkalmazása) orvoslás évszázada lesz, hiszen az orvoslás egységes egészet képez, akár konvencionális, akár nem konvencionális szempontból segíti a beteg gyógyulását.
Ehhez csak annyit tehetnénk hozzá, hogy a világunk is egységes egészet képez, akár nyugati, akár keleti világnézetből közelítjük meg azt, és benne magunkat.
Nem, véletlen, hogy korunk nagy filozófusa Ken Wilber is, az integráció szükségességét hangsúlyozza és az INTEGRAL intézményrendszerek kiépítését tartja a jövő szempontjából a társadalom és az egyén legfontosabb lépésének.
A kelet - nyugati párbeszéd tehát nem egy jövőbeli folyamat és szükségessége nem megegyezés kérdése, hanem kényszer. Mert ahhoz, hogy túléljük a külső vagy belső viharokat, és meghaladjuk belső korlátainkat, nincs másra szükségünk.
A SUNORANGE mint hely, kapcsolatot teremt és kapcsolódást kínál a keleti és a nyugati ÉLET számára. Legyen az tudományos előadás, konzultációs képzés, gyakorlati foglalkozás, jóga, csi-kung, tai csi, asztrológia, kabbala, grafológia, keleti gyógyászat, és így tovább. Lényeg a párbeszéd, és a hely, ahol talán egyszer félszavakból is megértjük egymást.
Dr. Csiszár Róbert: Integrált integrál-medicina
"A XXI. század orvoslásának elméleti alapjai és gyakorlati alkalmazása (dióhéjban) avagy hogyan került Ken Wilber a fogorvosi székbe?"
Tekintse meg Dr. Csiszár Róbert elóadásának videófelvételét!