AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA és a FELJEGYZÉSEK CSARNOKA - előadó: Kriston Endre
AZ ELVESZETT FRIGYLÁDA és a FELJEGYZÉSEK CSARNOKA - előadó: Kriston Endre
Május 13. szerda délután 4h
Nem kétséges, hogy az emberiség egyik legrejtélyesebb tárgya a bibliai Frigyláda, amely egyszerűen csak eltűnt a történelemből. Az ószövetség egyik legmeghatározóbb eszköze volt, amely Isten földi megnyilvánulását volt hivatott jelképezni. A frigyláda végigkísérte a Mózes vezette Izraelieket vándorlásuk során egészen addig, mígnem Salamon templomot nem építtetett számára. Aztán hírtelen, minden nyom nélkül eltűnt a történelemből. Még csak utalás sincs arra vonatkozóan mikor és hová tűnhetett. A titokzatos arannyal borított faláda sorsa és mibenléte évezredek óta meg mozgatja kalandorok, kincskeresők, tudósok és kutatók fantáziáját. S ez nem véletlen. A frigyláda mérhetetlen és gyilkos hatalommal ruházta fel tulajdonosait, amely története során több százezer áldozatot szedett. Épp úgy volt pusztító fegyver, mint az úr hangjának, utasításainak közvetítője.
Ez az ősi technológia csak egyetlen forrásából, Atlantisz egyiptomiak által megörökölt tudásából származhatott, amelyet a Feljegyzések Csarnokában évezredeken keresztül őriztek Egyiptom beavatott papjai. De mi is volt pontosan a Feljegyzések Csarnoka? Hol található? Mit tartalmazott és miként férhetett hozzá az ott őrzött titkokhoz Mózes. Erre keressük a válaszokat röpke két órában










