INTEGRÁL PSZICHOLÓGIA I. - IV. - a Ken Wilber modell, előadás sorozat - GÁNTI BENCE
Az integrál pszichológia korunk egyik legmodernebb, s most alakuló pszichológiai irányzata, amely tudományos szinten ötvözi a modern nyugati lélektan összes eddigi irányzatát és illeszti ezt a spirituális tanokhoz, így létrehozva a történelem során először egy teljes körűen integrált, globális pszichológiát. A rendszer Ken Wilbertől ered. Az előadásaim során azt láttam az elmúlt öt évben, hogy az emberek nincsenek képben a pszichológiát illetően, s sokszor a spiritualitást illetően sem igazán, felszínesség uralja az ezo-spiro-bio-pszicho piacot (tisztelet a kivételnek). Előítéletekkel és rész-ismeretekkel találkoztam. Van aki csak Freudról vagy Jungról hallott, esetleg a transzperszonális pszichológiáról. Az egyetemi képzés - ahová játam - egyoldalú, nem kielégítő. Ez sarkallt továbbkeresésre és a teljesség keresésére a lélektanban. Pszichotrapeutaként rájöttem, hogy a nyugatnak felbecsülhetetlen kincs van a kezében, a pszichoterápiás módszerek, ismeretek, technikák révén, melyet a keletiek nem tudnak. Meditálóként rájöttem, hogy a keletieknek és a törzsi (sámánikus) spiritualitásnak olyan tudása van, amit a pszichológiusok és terapeuták nem tudnak. Mindkettő jó, és ma mindkettő kell: terápia s, transz is, és meditáció, annak aki hiteles belső utat akar. Viszont tudni érdemes, mikor, melyiket, kinek, és hogyan. Igényes szakértelemre van szükségünk, ahhoz pedig először is egy átfogó, integráló térképre. Az előadásaimban ilyen igénnyel mutatom be az összes eddig létrejött nyukati lélektani irányzat lényegét tömören, és a fő spirituális irányzatokat is ugyanígy, majd a lényeget: a mögöttük lévő közös integrációt, a pszicho-spirituális ember egységes lélektanát. Mi van ha átszkenneljük az összes eddigi lélekatant a Földön; nyugatit és keletit, északit és délit, ősit és modernt? Milyen egységes embri pszichológiát kapunk? Ez az integrál pszichológia, melyet ismertetek bevezető szinten. Átfogó és elfogulatlan tájékoztatást célzok. Célom, hogy a nemzetközi szintnek megfelelő információkkal lássam el a hazai érdeklődőket. 1999-ben végeztem az ELTE pszichológia szakán, szakdoglozatomat a transzperszonális (spirituális) pszichológiából és Ken Wilberből írtam. Az elmúlt tíz évben többször jártam Indiábam, továbbá Thaiföldön és Burmában, tanulmányozva és gyakorolva a szellemi jógát és a buddhista meditációkat. Utam során kapcsolatba léptem szúfi tanítóval, amerikai indián tanítóval, tibeti lámákkal, stb. Itthon is számos spirituális technikát, továbbá egyéni- és csoportpszichoterápiás módszert kipróbáltam. Az USA-ban meglátogattam Ken Wilbert, hogy tanuljak tőle és munkatársaitól. Úgy vélem ma az inetgráció kora van, de az első hurráoptimista new ages hullám után most igényes, pontos szinten érdemes továbbmennünk. A nyugati világban jelenleg az egyik fő hullám az integrál pszichológia, mely ezen dolgozik. Ezt mutatom be itt, az előadásaim során, melyek kb. havonta 1x, vagy 2x lesznek 2007 nov. és 2008 június között. 2006-ban létrehoztam egy 3 éves képzést, ahol ezt tanuljuk részletesen (www.monasz.hu – IP szak). Emellett szeretnék egy egymásra épülő előadás sorozatot tartani azoknak, aki bevezető-tájékozódó szinten akarnak ismerkedni a ken wilberi és integrál pszichológia témával: ez van itt, a Sunorange-ban.
Integrál Pszichológia
(egységes pszichológia)
Gánti Bence előadásainak témavázlata, 2007 - 2008
I. HOGY JUTOTTUNK EL AZ INTEGRÁL GONDOLKODÁSMÓDIG?
1. A pszichológiai irányzatok bemutatása
A transzperszonális- és integrál pszichológia kialakulása a nyugati gondolkodás, és pszichológia történetében - Freudtól Wilberig.
- A nagy, fő irányzatok
o mélylélektani irányzatok; Freud, Jung, Adler
o viselkedéslélektan / behaviourizmus; Pavlov, Watson, Skinner
o kognitív pszichológia; Beck, Ellis
o humanisztikus pszichológia; Maslow, Rogers
o exisztenciális pszichológia; Yalom, May, Frankl
o transzperszonális pszichológia; Assag., Jung, Tart, Walsh, Vaughan, Grof. Néhány példa a transzperszonális kutatásokra: a spirituális élmény kulturközi összehasonlító vizsgálata és rendszerezése, tibetiek és euro-amerikaiak halálközeli élményeinek összehasonlítása, üresség, mint személyiségzavar és mint spirituális állapot, milyen hatással van a korábbi drogozás a tibeti buddhista gyakorlók életére, szexuális transzcendens tapasztalatok, meditáció és agyi működés,
o integrál pszichológia - Wilber
- A kisebb, önálló módszerek: hipnózis (klasszikus és ericsoni), Nlp, pszichodráma, gestalt, családterápia, Hellinger, stb.
- "Metaparadigmák" - A pszichológiai irányzatok mögötti rejtett emberképek. A lelki betegség, a normalitás, és a lelki kiteljesedés szemléleti fejlődése 1900-2006-ig. (a 4 fő szemlélet)
o "betegből normálissá" mélylélektanok, behav., kogn.
o "normálisból kiteljesedetté" személyiségben
o "normálisból kiteljesedetté" spirituálisan
o integrál - minden előző egyben
- Praktikus alapfogalmi tisztázása a "terápiás piac" - ismerethez
o normalitás, neurózis, pszichózis / önmegvalósítás, megvilágosodás
o pszichológus, klinikai szakpszichológus, pszichiáter, pszichoterapeuta, neurológus, és egyéb alternatív segítők - melyik mit tud, s mire való?
o pszichiátria, pszichoterápiás osztály, magánrendelő, lakáson dolgozás - melyik mire való, mikor melyik?
2. A spirituális irányzatok bemutatása
- A világ spirituális térképe: hagyományos spirituális utak a Földön =
vallások és nagy bölcseleti tradíciók.
o a külső és belső spiritualitás megkülönböztetése - vallás/miszticizmus = exo-/ezotéria
o kereszténység - keresztény misztika (esszénus, mani, stb.)
o ortodoxia - ortodox misztika
o júdaizmus - kabbala
o iszlám - szúfizmus (mevlana, bektashi, zikr, qawali, stb.)
o hinduizmus - jóga
o buddhizmus (theravda, mahajana, vajrajana, tibeti, zen, csan)
o tao
o sámánizmus (eurázsia, észak- és dél-amerikai indiánok, ausztrália és óceánia törzsei, afrika)
- Önálló spirituális tanítók: Steiner, Aurobindo, Osho, Ramana, stb.
- Az integrálás igénye: jelenkori rendteremtés az "ezo-spiro-bio-pszicho piac" káoszában
II. AZ INTEGRÁL PSZICHOLÓGIA (IP) - MIKBŐL ÁLL?
Mikből áll az integrál pszichológia?
1. Hogyan integrált az IP? - "Keresztbe-kasul", többdimenziósan integrált
o időben: ősi, modern, posztmodern ismeretek integrációja
o térben: nyugat és kelet (plusz észak és dél) tudásának integrációja
o tudomány és spiritualitás integrációja
o pszichológiai irányzatok integrációja.
2.Az integrál pszichológia 5 fő ága
o evolúció, holonok és kvadránsok (nézőpontok)
o a tudatfejlődés szintjei (teljes spektrumú fejlődéslélektan)
o fejlődésvonalak (lelki területeink)
o tudatállapotok (normál és módosult - transz, meditáció, patológia)
o a tudat szerkezete és típusai (személyiség- és karaktertípusok)












